Home Page Image
  "Ha megtanulod, hogyan élj teljes harmóniában egy másik emberrel, képes leszel ugyanilyen harmóniában élni az egész világgal."
 
Kahlil Gibran
 


A könyvtárunkban tartott rendezvények

 

2009. április 30-án 18:30-kor Bakonyi István: NAP-LOM 2. című könyvének bemutatójára került sor könyvtárunkban. A kötetet B. Kiss László író, újságíró mutatta be, vendégünk volt Bobory Zoltán előadóművész.
A rendezvényről készült fotókat Szántó Lászlónak köszönjük.

       
       
 



A nagycsoportos óvodások május végén ellátogattak a könyvtárba. A gyerekek nagyon várták ezt a napot. Néhányan már jártak könyvtárban szüleikkel vagy nagyobb testvérrel, de legtöbben most első alkalommal. A gyerekek megilletődve léptek a könyvtárba és kíváncsian néztek körül. Marika néni megmutatta, hogy melyik polcokon található a nekik való mesekönyvek. A gyerekek megtudhatták azt is, hogy mit jelent a könyvtár kifejezés. Ezután Marika néni egy kedves mesét olvasott fel.
Minden kisgyerek választhatott és megnézhetett egy-egy szép mesekönyvet. Zenehallgatás után közös éneklés következett. A gyerekek jól érezték magukat ezen az első könyvtárlátogatáson. Az óvodába visszatérve örömmel mutatták a kisebbeknek az ajándékba kapott könyvjelzőket, képeslapokat és meséltek élményeikről. A beszámolót és a képeket Tóthné Lázár Csilla óvónőnek köszönjük.

         
         
     



Könyvtárunkban 2008. június 16-án tartott Ünnepi Könyvheti rendezvényén Sobor Antal József Attila díjas író Naplójegyzetek és Bakonyi István irodalomtörténész H(arcok) és művek c. kötetének bemutatására került sor. A szerzőkkel Temesvári Márta újságíró beszélgetett.

       
A rendezvényről készült fotókat Szántó Marcinak köszönjük.
     



2008. április 19-én B. Kiss László Márton apa lesz c. művének bemutatására került sor a községi könyvtárban. Az íróval Bakonyi István irodalomtörténész beszélgetett.
A képeket a rendezvényről Szántó László készítette.

       
       



2008. április 3. A Bástya, 7. antológia bemutatója.
Vendégek voltak: Bakonyi István és László Zsolt szerkesztők, a szerzők közül: Mudris Anett, Temesvári Márta és Várkonyi Péter.

       
       



2007. június 2-án az Ünnepi Könyvhét Fejér megyei rendezvényei közül az egyik az iszkaszentgyörgyi községi könyvtárban került megtartásra. Vendégek voltak: Bakonyi István, Bobory Zoltán, Saitos Lajos. A házigazda B. Kiss László volt.




2007. május 30-án az Önkormányzat és a Községi Könyvtár közös szervezésében került sor az „Európai Uniós Sarok-pont” átadására. A rendezvény aktualitását az adta, hogy a Magyar Külügyminisztérium által kiírt Uniós pályázaton a könyvtár 100.000 Ft-ot nyert állománygyarapításra. Az összegből uniós témakörben fontos ismereteket nyújtó kiadványokat vásároltunk. A rendezvény házigazdája Gombosné Kis Edit volt, vendég Herczog Edit Európa Parlamenti képviselő, aki az átadást követően képviselői fogadóórát tartott.

       
A rendezvényről készült fotókat Sasvári Mónikának köszönhetjük.
       




A 2007. április 28-án rendezett falunapok egyik kiemelkedő eseménye volt a helyi írók, olvasók találkozója. A helyi írók: Gombosné Kis Edit, Bakonyi István, B. Kiss László, Tihanyi Tamás, Fodor András. Az írókat Gáll Attila polgármester faggatta munkásságukról, távlati terveikről.

         
A fotókat Kovács Árpád készítette. Köszönjük!